A Fiam 2013.03.14-én született csupán a 25 hétre. Minden nagyon gyorsan történt velünk. Aznap dél körül begörcsöltem azonnal mentőt hívtunk és hóesésben erős fájdalmakkal érkeztünk be a Honvéd kórházba.
 Minden segítség ellenére nem tudták visszafordítani a görcsöket, folyamatosan csak tágultam és egyre intenzívebb fájdalmaim voltak. Mindenre pontosan emlékszem, elmondták az esélyeinket és azt, hogy a Gyermekem nem biztos, hogy életben fog maradni. Várakozáson felüli volt szerencsére a súlya: 1130g. Olyan erővel sírt föl amikor megszületett Balázs Bátor, hogy az orvosom azt mondta, hogy olyan  a hangja mint egy 3kg-os csecsemőnek.

Sziasztok! Hull a hó és hózikzikzik itt Bécsben. Epp itt van az ido a forró nyári hónapokban kezdődött történet elmesélésének. Sok-sok mindenkinek igertem, hogy irok es kuldok kepeket, hogy az erdeklodok lassak, hogyan alakult a sorsunk az elmúlt immár fél évben. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy direkt vártam meg, míg hajdani kollégáim megkapják és megadják az év eleji kötelező értékelésüket, avagy hogy gyermekem kerek honapfordulot unnepeljen - egyszerűen így jött ki, mostanra van időm átnézni az eddigi feljegyzéseket, kiegészíteni őket és megosztani veletek. Júlia születéséről és az utána következő hónapokról lesz szó. Sokakkal már beszéltem azóta és elmeséltem ezt-azt, többé-kevésbé kerek történetet tudhattok magatokénak, de igazából nekem is fontos volt, hogy leírjam az eseményeket és Júliának is fontos lesz egyszer.

2009. október 16-án toxémia miatt vittek be az ÁEK-be. Beállították a vérnyomásom és már a vizeletben sem volt fehérje, mikor kiderült, hogy ennek ellenére a babának a szívhangja nem tökéletes. És itt jött a szülész és a koraszülött osztály teljesen ellentétes elképzelése. A nőgyógyász szerint ki kell venni a babát, mert így most nem tudják, hogy, hogy érzi a kölyök magát odabent a pocimban, de, hogy valami nem tökéletes neki, az biztos.

Ha kiveszik, a koraszülött osztály csak a babára tud koncentrálni, és ha valami gondja van azt könnyebb úgy megoldani, ha kint van. A másik oldal szerint viszont, minél tovább van bent a gyerek annál jobbak az esélyei. Ha most kiveszik 10% esélye van, hogy túléli.

2009.09.22. Ezen a napon születtek meg szemem fényei, a két kisfiam, Krisztián és Kristóf.

A Szent István kórházban feküdtem, mint már az előző két hétben is, majd este 8 óra körül lettek olyan fájdalmaim, melyek semmi jót nem jósoltak, és orvost hívtam. Átvittek az ÁEK-ba, ahol minden erőfeszítés ellenére megkezdődött a szülés. Ekkor 25 hetes terhes voltam. Császármetszés volt, mert mint mondták ez most életmentő lehet, nem csak a babák számára. Végig magamnál voltam, pár perccel a műtét megkezdése után éreztem, hogy kiveszik Krisztiánt. Ő volt az első, de nem sírt fel, és nem mondtak semmit. Két perc múlva Kristóf következett, akinek nagy örömömre a hangját is hallottam. Ő aránylag jól volt, Krisztián viszont nem. Érte sokáig küzdöttek, és Apa végig nézte a műtő ablakából. Végtelennek tűnő percek múltán végre mindkettőt át lehetett vinni a PIC-re. Krisztián sem adta fel. Mindketten 31cm-esek és 700g-osak voltak.

Fruzsina és Emese megszületése és a kórházban eltöltött 2 hónap izgalmai
2009 augusztusában tudtuk meg, hogy terhes vagyok és mit ad isten dupla áldással. Nagyon izgatottak lettünk a hír hallatán. Kicsit sokkolt is a hír, hogy kettő babát várunk, mert hát mi lesz! De nem rettentünk el, sőt inkább nagyon örültünk neki!

Szépen, ahogy lennie kell rendszeresen jártunk orvoshoz, vérvételre, ahogy a nagy könyvben meg van írva. A hónapok teltek és minden rendben volt csak az éjszakákat nem tudtam átaludni, mert folyamatosan a babákon járt az eszem, hajnali 2kor már kukorékoltam és reggelig olvastam valami izgi könyvet.