Dr. Nádor Csaba

Hat éves korom óta tudom, hogy gyermekorvos szeretnék lenni. A véletlen műve, hogy koraszülötteket és beteg újszülötteket gyógyítok. Az egyetemi évek után az Orvostovábbképző Egyetem koraszülött intenzív osztályán kezdtem dolgozni, és néhány hónap elteltével biztos voltam benne, hogy ezt az utat kell követnem.

2002-ben csecsemő- és gyermekgyógyászatból, 2007-ben neonatológiából (újszülött-gyógyászat) szakvizsgáztam, 2009-ben egészségügyi szakmenedzser diplomát szereztem. 2005 óta vezetek koraszülött intenzív osztályt (PIC), jelenleg a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ PIC-ét. 2014-ben a GYEMSZI országos neonatológia minőségügyi szakfőorvosa lettem.

A napi gyógyító tevékenységen, és az osztály működésének szervezésén kívül fontosnak tartom, hogy a jó gyakorlatokat minél hatékonyabban terjesszük az ország koraszülött ellátásában.

A családbarát gyermekellátás elkötelezett híve vagyok, a szülők bevonása és oktatása nélkül elképzelhetetlennek tartom a sikeres és eredményes gyógyítást.

Hiszem, hogy a koraszülött intenzív osztályon ma már nem csak az életben maradásért folyik a küzdelem, hanem a minőségi életkilátások eléréséért, amiben kiemelt szerepe van a koraszülöttek korai fejlődés támogató gondoskodásának (developmental care) és a megfelelő táplálásnak is.

 

Dr. Nádor Csaba
PIC-vezető főorvos
MH EK PIC
Az Alapítvány kuratóriumának tagja